2022/07/26

Tour de Debrecen #1 A Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében

 

Nyári látogatás a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében.

A kert bejárata az egyetem főépülete mögött található.

A botanikus kert a Református Kollégium 1840-ben létrehozott és 1926-ban megszűnt füvészkertjének az utódja.

Az új kert alapítása 1928-ban Soó Rezső, Greguss Pál, Rerrich Béla és Schneider József nevéhez fűződik.

A kert egyik része egy több mint 750 fásszárú fajt tartalmazó arborétum, ...

... ehhez tartozik természetes növénytársulásként a gyöngyvirágos tölgyes.

A 15,6 hektáros terület 1976-ban kapott helyi védettséget.

A botanikus kertben a növényfajok száma megközelíti a 6000-et.

Az 1930-as évek második felében létesített tó.



A tó partján állítottak szobrot (Kallós Ede) 1940-ben a Magyar Füvészkönyv (1807) szerzőinek, Diószegi Sámuelnek (1760-1813) és Fazekas Mihálynak (1766-1828).

Soó Rezső (1903-1980) botanikus emlékművét (ifj. Blaskó János) a kert megalapításának 70. évfordulóján emelték 1998-ban.

Az 1930-as években épült csillagdába 1958-ban költözött a Napfizikai Osztály, ...

... és jött létre a MTA Napfizikai Obszervatóriuma. A felújítás várat magára.

A természettudományokat interaktív módon a látogatókkal megismertető Agóra Tudományos Élményközpont (2014).

Sétányrózsa (Lantana camara).

Amerikai tulipánfa (Liriodendron tulipifera).

Nagyvirágú liliomfa (Magnolia x soulangiana).

Közönséges júdásfa (Cercis siliquastrum).

Bíborka (Gomphrena globosa).

Cseppecskevirág (Osteospermum ecklonis).

Kerti oroszlánszáj (Antirrhinum majus).

Törpe nebáncsvirág (Impatiens walleriana).

Nagyvirágú zefírvirág (Zephyranthes grandiflora).

Hullámoslevelű üstökliliom (Eucomis autumnalis).

Polanisia dodecandra.

Pompás titónia (Tithonia rotundifolia).

Kerti pillangóvirág (Cosmos bipinnatus).

Keskenylevelű rézvirág (Zinnia angustifolia).

Kerti begónia (Begonia semperflorens).

Skarlátpiros zsálya (Salvia coccinea).

Pöttyös üstökliliom (Eucomis punctata).

Atlaszcédrus (Cedrus atlantica).

Nyári jácint (Ornithogalum candicans).

Andalúziai jegenyefenyő (Abies pinsapo).

Érdes napszemvirág (Heliopsis helianthoides).

Tölgylevelű hortenzia (Hydrangea quercifolia).

Szíriai mályvacserje (Hibiscus syriacus).

Nagyvirágú léggömbvirág (Platycodon grandiflorus).

Pompás lobélia (Lobelia x speciosa).

Az üvegházban.

Kígyószakállfaj (Ophiopogon jaburan).

Háromszöglevelű füge (Ficus triangularis).

Hosszúlevelű fikusz (Ficus longifolia).
 
Indiai füge (banyánfa, Ficus bengalensis).

Vadkakaó (Pachira aquatica).

Sárga-tarka borostyán (Hedera helix 'Golden Ingot').

Sávos sárkányfa (Dracaena deremensis).

Kelet-indiai cikász (Cycas circinalis).

Üvegcsalánfaj (Pilea mollis).

Veitchi-csavarpálma (Pandanus veitchii).

Bogyócskás lándzsarózsa (Aechmea miniata).

Törpe anyósnyelv (Sansevieria trifasciata 'Hahnii').

Flamingóvirágfaj (Anthurium sp.)

Illatos sárkányfa (Dracaena fragrans).

Páfrányfaj (Christella dentata).

Peremvirágfaj (Kohleria amabilis).

Pompás tobozvirág (Sanchesia nobilis).

Frangipánifaj (Plumeria sp.).


Óriás farkasalma (Aristolochia gigantea).

Murvafürtfaj (Bougainvillea spectabilis).

Sárga nyalókavirág (Pachystachys lutea).

Justicia carnea.

Banánfaj (Musa rosacea).

Pritchardia pacifica.

Sugáraráliafaj (Schefflera actinophylla).

Vérvirágfaj (Scadoxus multiflorus).


Orchideagyűjtemény.








A kaktusz- és pozsgásházban.







Hegyi aloé (Aloe marlothii).

Madagaszkári gumólábfa (Pachypodium lamerei).

Kanári sárkányfa (Dracaena draco).

Pompás kutyatej (Euphorbia milii).

Botkaktusz (Euphorbia tirucalli).

Ferocactus hamatacanthus.

Óriás sünkaktusz (Echinocactus grusonii).

Uncarina leptocarpa.

Jatropha curcas.

Parodia penicillata.

Fügekaktuszfaj (Opuntia rufida).

Melocactus bahiensis.

Tephrocactus articulatus.

Majomfa (pozsgafa, Crassula ovata).

Euphorbia confinalis.

Kalanchoe tomentosa.

Kalanchoe laetivirens.

Szúrós aloé (Aloe ferox).

Euphorbia nubica.

Uncarina decaryi.

Uncarina roeoesliana.

Kaktuszgyűjtemény.









Rovaremésztő növények.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése