2021/06/28

Tour de Tihanyi-félsziget #1 A Lóczy Lajos tanösvényen (is)

 

Júliusi túra a Tihanyi-félszigeten, érintve a Lóczy Lajos tanösvény látnivalóit, s néhány más érdekességet.

Kiindulópont a térképen Őrtorony kilátó parkoló nevet viselő megállóhely.

300 méter az első látnivaló, ...

... a rét túloldalán már látszik is a teteje.

Panorámából is lesz ma bőven, a képen Aszófő.

Az Árpád-kori Apáti templom a 13. század második felében épülhetett.

Szentélye keskenyebb a hosszúkás négyszög alapú hajónál.

A román stílusú templom Apáti faluval a török hódoltság idején pusztult el. A falon elhelyezett táblák tanúsága szerint a templomromot 1942-ben mentették meg, 1999-ben pedig újjáépítették.

A Lóczy Lajos tanösvény (másik nevén Lóczy Lajos gejzírösvény) egyik lehetséges kezdőpontja a templomnál van, majd 11,7 km hosszan kanyarogva a félszigeten a tihanyi hajóállomásnál van a másik.
 
Mivel a tanösvény nem körtúra, ezért módosítottam és kiegészítettem az utam során.

A tanösvény T betűje mellett a sárga sáv (Pécsely - Tihanyrév) is hosszan elkísér.

Ahova tartunk: Őrtorony kilátó.

A Tihanyi-félszigeten jött létre hazánk első tájvédelmi körzete 1952-ben, ami 1997-től a Balaton Felvidéki Nemzeti Park része. A vulkanizmus során létrejött geológiai képződményei miatt 2003-ban Európa Diplomát kapott. 2012 óta a Bakony-Balaton Geopark része.

Az Apáti-tető (153 m) körül kilátó nélkül is alakult a rálátás a Balaton-felvidékre ...

... Aszófővel ...

... és Balatonfüredre, ...

... a Balatonra ...

... és a Külső-tóra.

Az Apáti-hegyre kapaszkodva ...

... már bazalttufába botlunk.

A nyeregbe érve jobbra folytatódik a tanösvény, ...

... balra vár a kilátó.

A 16,5 méter magas Őrtorony kilátó 2016-ban épült az Apáti-hegyen (216 m). Formája romai kori őrtoronyra emlékeztet, aminek alapjait egy 2002-es ásatás során találták meg. A Szent Benedek zarándoklat során már megcsodáltuk a panorámát, az akkor készült képek itt megtekinthetőek.

Balaton-felvidék.

Aszófő. Háttérben középen a Kab-hegy (599 m).

Aszófő és a Szent László-templom.

Bázsai-öböl.

Örvényes és a Szent Imre-templom.

Balatonudvari, (balra) a református templom és a Szent Márton püspök templom.

Balatonudvari és a háttérben a Hegyes-tű (336 m).

Balatonakali és a háttérben a Badacsony (438 m).
 
A fonyódi kettős kúp: Sipos-hegy (207 m) és Vár-hegy (233 m).

A balatonboglári Várdomb (165 m) a Gömbkilátóval.

A Kőröshegyi völgyhíd (88 m).

A Balaton-felvidék ...

... Balatonfüreddel. Jobbra a háttérben a Csákány-hegy (327 m) az Endrődi Sándor-kilátóval.
 
A bazaltos vulkánosság során létrejött kráter (kaldera) peremének maradványai a félsziget hegyei: jobbra a Nyereg-hegy (223 m), balra a Csúcs-hegy (232 m).

A Csúcs-hegy a félsziget legmagasabb pontja, ...

... íme, közelebbről.

A Gurbicza-tető (175 m).

A Hosszú-hegy (184 m), mögötte a Hálóeresztő (199 m).

A Kis-erdő-tető (204 m) mögött balról jobbra: Attila-domb (216 m), Tihany, Nyársas-hegy (186 m).

A tihanyi bencés apátság.

A Diósi-tető (161 m)

A félsziget tavai jelölik ki a kitörési pontokat, egykori vulkáni kráterekben keletkeztek. A Belső-tó a Balaton szintjénél 25 méterrel magasabban helyezkedik el, kedvelt horgásztó. A háttérben jobb oldalon az Akasztó-domb (198 m).

A Külső-tó az egykori vulkán fő kráterében helyezkedik el. A 19. században csatornát ásva lecsapolták. 1976-ban a természetvédelem megkezdte helyreállítását fokozottan védett vizes élőhelyet létrehozva.

A feltöltődött, sekély vizű, nádassal benőtt tónak gazdag rovar-, kétéltű, hüllő és madárvilága.

Ez már a Nyereg-hegy és nevezetességei, a gejzirit sziklák.

A hévforrásos vulkáni utóműködés során keletkezett meszes, kovás iszap megszilárdulása a gejzirit.

A Nyereg-hegyről is csodás a kilátás ...

... a Bázsai-öbölre.

Tanösvény.

A gejzirit ellenállóbb a bazalttufánál, ...

... így a félsziget legmagasabb pontjai azok maradtak, amit sapkaként beborít.
 
A forró vizű forrásból való kiválás miatti réteges szerkezet.

A gyűrt formák az egykori víz- és kéregmozgások eredményei.

A forró víz oldásos tevékenységének nyomai.

Tanösvény.

A Csúcs-hegy irányába.

Balatoni panoráma.

A "magyar tenger".

Az északi part.

Ugyanaz a Badacsonnyal és a Hegyes-tűvel.

Közeledünk a Csúcs-hegy felé.

A magányos fenyő.

Hátunk mögött a Nyereg-hegy.

Bazalttufa.

Tanösvény.

A félsziget legmagasabb hegyén, ahol Árpád-kori lakótorony állhatott.

Kilátás a csúcsról a Belső-tóra ...

... és Balatonudvarira.

A Csúcs-hegyen az utóvulkáni működés során gejzírkúp alakult ki, ...

... amiben a feltörő forró víz kürtőt vájt, az üreget ...

... Csúcs-hegyi-forrásbarlangnak vagy Sobri Jóska-barlangnak nevezik.

A Csúcs-hegyen a Balaton kialakulásáról is olvashatunk: ...

... egységes vízfelülete kb. 5000 éve jött létre.

Gejziritsziklák.

Kabóca lárvabőre.

Balaton fenyővel, ...

... déli parttal, ...

... Kőröshegyi völgyhíddal, ...

... északi parttal.
 
Tihanyi-félsziget.

Gurbicza-tető.

Esőbeálló.

Zöld tó.

Tihany-Sajkod horgászkikötő.

Ez a pihenőhely ...

... a nemzeti park által működtetett Tihanyi Levendula Erdei Iskola mellett van.

A következő megálló 2,1 km.

A félsziget délnyugati peremét a Szarkádi-erdő cseres-tölgyese borítja.

Újra szép panoráma a Balatonra.



Gazdáiktól zengett az erdő.

A sárga kereszt a sárga sávot köti össze Tihannyal, ...

... ami innen kb. 3 km.

A Gejzír-mező peremén járunk, ...

... de 2x300 méteren már nem múlik.

Az Újlaki templomrom.

Újlak halász- és révészfalu volt, Apátihoz hasonlóan a török időkben pusztult el.

Román stílusú temploma a 13. században épülhetett.

A Gejzír-mező a bazaltvulkánosságot követő vulkáni utóműködés során jött létre 3 millió évvel ezelőtt. A hévforrások gejzírek formájában törtek fel, miközben a forró vízből meszes, kovasavas iszap csapódott ki, majd vált kőzetté, mintegy 100-150 gejzírkúpot hozva létre.
 
Az 50 ma is látható gejzírkúp egyike a Félbevágott-kúp.
 
 
Már csak a T jelzést követve jutunk el ...

... a Borzvár nevet viselő gejzírkúphoz.

Borzvár.
 
Talán a Kis-kúp tetején állok.

A Sajmeggyes-kúp ...

... és méretarányai.
 
Innen a sárga kereszt és a tanösvény együtt halad, utóbbinak féltávján járunk.

A Somos-kúp.

A védett nagy gyöngyházlepke (Argynnis paphia).

A Tölgyes-kúp.

Tölgyes jelzések.

Sárga kereszt balra el, ...

... tanösvény jobbra fel, ...

... zöld kereszt (Aranyház - zöld sáv) jobbról be.

Ezek itt a jelzések alfától omegáig, ...

... utóbbit kövessük 350 méteren.

A Borsóköves-kúp.

A kúp kialakulását követően szénsavas víztől vált lyukacsossá a kőzet és kürtők oldódtak ki.

Elsősorban meszes anyagú, csak gyenge rétegzettséget mutató kúp.

Az üregek belsejében a hévíz karfiolra emlékeztető borsóköves mészkiválásokat rakott le.

A Kalapos-kő egy gombaszikla.

Sajátos formáját a bányászatnak köszönheti, szerkezetét pedig annak, hogy felül ellenállóbb kőzet, az alul elkeskenyedő résznél gyorsabban pusztuló breccsás kőzet alkotja.

Az Átjáró-kúp ...

... belsejébe szénsavas oldatok vájtak barlangot.

A leírás szerint a legbonyolultabb felépítésű kúp, a gejzirit mellett vasas oldott anyagok és hidrokvarcit is képződött.

Az Aranyház megállóhely. Az egykori kőpincében kialakított kőzetbemutatót ügyesen kihagytam.

Az Aranyház-gejzírkúp ...

... a legnagyobb megmaradt forráskúp.

Nevét a rajta megtelepedő sárga zuzmókról kapta.

A hévforrások oldott mész- és kovatartalma kicsapódva fokozatosan magasította és oldalirányban is növelte a kúpot.
 
A forrásjáratok csatornái a kőzetben ma is láthatóak.
 
Kilátás a tetejéről.

Balról jobbra: Apáti-hegy a kilátóval, Külső-tó, Kis-erdő-tető.

Balról jobbra: Csúcs-hegy, Nyereg-hegy, Apáti-hegy. Előttük belóg az árnyékolt Hosszú-hegy.

A Balatonra is rálátni.

A Kerek-hegy (201 m) adótornyai.

Tihany felé vettem az irányt a sárga kereszten, így a tanösvény következő 1,3 km-ét, ami a Belső-tó mellett a Kis-erdő-tetőre visz, kihagytam.

Helyette felmásztam a Hármas-hegyi-kúpra.

Nyereg-hegy és Apáti-hegy.

Kis-erdő-tető és Óvár-tető.

Belső-tó és Tihany.

Elhagyva a Gejzír-mezőt ...

... kiérve a Belső-tó partjára.

A bencés apátság, a Nyársas-hegy és legelésző szürkemarhák.

Tihany.

Belső-tó.

A sárga keresztről a Rendeskő utcán át váltottam a zöld sávra (Tihanyi apátság - Tihanyrév), ...

... hogy az Akasztó-domb oldalából is megcsodáljam a Balatont.

Íme. Az Akasztó-dombról figyelő irányította a "látott hal", a garda halászatát.

Balatonfüred.

A Nyársas-hegy mögé bújó apátság. Az akasztó és nyársas elnevezések középkori értelemben veendőek.

Ez a tábla már a településen, a Visszhang-dombnál áll. Tihany látnivalóiról itt nézhet képeket.
 
Tószintre a zöld háromszög vitt le.

Újra a tanösvényen, ...

... persze az Apáti templom már nem lesz 10 km (csak 6 km).

Felfelé a visszatérő zöld sáv is kísér.

A félsziget egyetlen forrása a Ciprián-forrás (régi elnevezéssel Orosz-kút). Nevét Halbik Ciprián Gáspár (1840-1927) tihanyi apátról kapta.

Pihenőhely.

A Barátlakások.

Az Óvár hegy keleti bazalttufafalába a 11. században készülhettek a mesterséges üregek, ...

... amelyeket azok a bazilita (bizánci rítusú katolikus) szerzetesek használtak, ...

... akiket I. András felesége, Anasztázia hozott magával a Kijevi Nagyfejedelemségből.

A földcsuszamlások, sziklaomlások miatt mára csak három cellacsoport maradt.

A Barátlakások környékén mintegy 40 méter vastagságban ...

... látható a 8 millió évvel ezelőtt kezdődött vulkanizmus eredménye.

A forró kőzetolvadék és a nedves üledék érintkezése miatt a vulkáni kitörések robbanásos jellegűek voltak, ...

... magukkal hozva az idősebb kőzetek darabjait is.

Jól kivehetőek a bazalttufába ékelődött ...

... vörös homokkő darabok.

Óvár a nevét a tetején épült földsáncrendszerről kapta.

Az Aszófői-sarok Gödrös és Diós házaival.

A balatonfüredi hajógyár.

Balatonfüred.

Külső-tó, illetve a Csúcs-hegy és az Apáti-hegy.

Következő helyszín: a Kis-erdő-tető, ...

... ahogyan a tábla is mutatja, ...

... elhagyva a zöld sáv jelzést.

Visszatekintés az Óvárra.

A műúton átkelve megérkezett a zöld háromszög (Tihany, hajóállomás - Csúcs-hegy) is.

A Kis-erdő-tető nevezetességei a szélmarta sziklák: ...

... a földmozgások által kibillentett, keményebb bazalttufasziklák közül a szél a puhább kőzetanyagot elhordta.

A kilátás sem utolsó a sziklákról.

Külső-tó, Csúcs-hegy, Nyereg-hegy, Apáti-hegy.

Külső-tó.

Nyereg-hegy és Apáti-hegy.

Belső-tó.

Tihany.

Lefelé tartva a Belső-tó és a Kerek-hegy.

A tanösvény nyomvonalát elhagyva, de rátérve a Szent Benedek zarándokútra.

Visszatekintés a Kis-erdő-tetőre, háttérben az Óvár.

Az apátság tornyai, ...

... a kilátó tornya.

Az Őrtorony kilátó az Apáti-hegy lábától.

A zöld háromszöget sárgára cseréltem a kilátóhoz.

Végül egy reggeli kép délutáni változatával búcsúzom: Aszófő és a Balaton-felvidék.