2019/12/29

Tour de Vörs #1

A mintegy 500 lakosú Vörs a Kis-Balaton fővárosa.

Hírnevére elsősorban az Európában legnagyobb beltéri, templomban felépített betlehemével tett szert.

A betlehemen kívül a falu más látnivalóit is sorra vettük, körutunk a Polgármesteri Hivatalnál kezdődött.

A hivatal falán két tábla állít emléket ...

... a település első (1261) okiratban való említésének.

A falu címerében a nyílvessző és a kard a település Árpád-kori szerepét emeli ki, a tűzoltócsákány és -sisak a tűzoltómúzeumra utal, a gyékény és a gólya a természeti adottságokat, a Kis-Balatont örökíti meg, a hal az egykori halászfalu jelleget jeleníti meg.

 Erre is büszkék a faluban.

A hivatal tetőterében berendezett kiállításra ...

... maga az alkotó, Menyhért Andrásné Margó textilszobrász invitált meg.

Pár felvétel a képekből, szobrokból és ajándéktárgyakból álló kiállításról.





Vörs címere ...

... és régi utcaképei tányérokon.

A hivatal melletti parkban állítottak emléket ...

... Charlie-nak 2007-ben, aki 2011-ig 13 éven keresztül volt a tavaszt hozó gólya.

Itt avatták fel 2017-ben Nagy Imre bronz mellszobrát (Dienes Szilárd Attila alkotása).

A község adventi koszorúja.

Újdonság a kültéri Szent Márton betlehem, ami egy pályázatra készült és azon a legszebbnek választották.

A Szent Márton római katolikus templom ...

... 1820-21-ben épült késő barokk stílusban a korábbi, 1720-ban emelt templom helyén.

Tornyát 1845-ben építették hozzá.

1905-ben kereszthajóval megtoldva bővítették ki.

Díszes üvegablakait a hívek adományaiból készíttették.





A kereszthajóban az Amiens-i jelenetet ábrázoló üvegablak van.

A 14 stációkép is a hívek adományaiból készült.

A főoltáron középen Szent Márton, jobbról Szent László, balról Szent István szobra látható. Alattuk Árpád-házi Szent Erzsébet és Szent Margit képe van.

A szószéken a négy evangélista: Lukács, Márk, János és (nem látszik a képen) Máté.

A jobb oldali mellékoltáron Lourdes-i Szűz Mária szobra.

Pieta.

Lisieux-i (Kis) Szent Teréz.

Szent Antal.

Szent József.

Jézus szíve szobor.

A pedálos orgonát 1872-ben készítette Országh Sándor.

Templombelső.

A bal oldali Jézus szíve mellékoltár helyén helyezik el ...

... Európa legnagyobb templomi betlehemét ...

... 1948 óta advent első vasárnapjára.

 Ma már 50 m2-en építik fel, ...


... minden évben más elrendezésben, ...


... az állat- és ...


... emberfigurákat kivéve ...


... természetes anyagokból: mohából, zuzmóból, tujából, fenyőből, kő- és faanyagokból.










Kereszt a templom falán.


A templom előtt állíttatták a vörsi amerikai magyarok ...


... a Szentháromság-szobrot 1906-ban.


Szent Márton.


Szent Vendel.


Szent Domonkos.


A templomkertben áll ...


... a Hősi emlékmű (1848/49 és a két világháború), ...


... amit az 1834-ben elhunyt Horváth Éva síremlékéből alakítottak ki.


Krisztus kínszenvedésének emlékezetére állított kereszt 1855-ből (kijavíttatta ifj. Simon József Amerikából 1912-ben és Jenő 1936-ban).


Két emléktáblát visel ez az Ady Endre utcai ház.


Vörsi születésű Borsi Darázs József (1898-1968) költő, akinek fő témája a balatoni táj, a Balaton-vidék élete.


Vörsön tanított a Balaton írója, Váth (Horváth) János (1887-1962).


Helyi védelem alatt álló épület (Római Katolikus Plébánia) az Ady Endre utcában.


Szent Flórián szobra (felirata: 2004 Önkormányzat Vörs).


A falu másik büszkesége az ország első vidéki Tűzoltó Múzeuma, ami 1983-ban nyílt meg.


A tűzvédelem a századfordulón című állandó kiállítása a 19-20. század fordulójának tűzvédelmi eszközeit, ruháit mutatja be.


Szent Flórián az egykori tűzoltó szertár falán.


Isten dicsőségére emelt kereszt a vasútállomás közelében (Gazda József és fiai, talán 1835-ben).


A játszótér 2019-ben 10 eszközből álló fitneszparkkal egészült ki.


A vörsi Tájházat egy 19. századi füstöskonyhás talpasházban alakították ki a Dózsa György utcában, ahol 1961-ben még hat ilyen népi lakóház állt. Az egyetlen megmaradtból utolsó lakója 1971-ben költözött ki, a népi lakóházat 1978-ban mentették meg a pusztulástól.


A táj népi építészetét, a lápból élő pákászok életmódját és a népi halászat eszközeit ismerteti meg.


Isten dicsőségére állított kereszt az Alkotmány - Petőfi utcák találkozásánál 1884-ből ifjú Farkas Márton és neje, Simán Anna, illetve gyermekeik Márton és Anna jóvoltából.

 Helyi védelem alatt álló lakóház az Alkotmány utcában.


Isten dicsőségére állított kereszt a Kis-Balaton (Felszabadulás) utcában Böröcz Ilona és férje, Besenczki József hálájából 1936-ban.


A barokk eredetű 18. századi egykori Festetics-kúria ...


... az Arany János utcában.


Búcsú Vörstől a Szent Márton-templom látképével.