2020/12/07

Tour de Izsák #1

 

Izsák 5500 fős város a Kiskőrösi járásban, a Kiskunsági-homokháton. Az 1816-1876 között mezővárosi ranggal bíró település 1997-ben nyerte el ismét a városi címet.

A címer zöld mezeje a mezőgazdaságot, kék mezeje a Kolon-tavat jelképezi, illetve mocsaras világából megjelenik a gyékény, a gólya és a nyárfa.

A Kolon-tó a Kiskunsági Nemzeti Park területén, a várostól nyugatra elhelyezkedő édesvízi mocsár. Az Aqua Colun tanösvényt itt bejárhatja velem.
 
A tó közelében, a Matyó dűlőben található a műemléki védelem alatt álló Bognár-tanya. A 19. század második felében épült lakóház náddal fedett nyeregtetős, pilléres tornáca mellvédes. Jelenleg a nemzeti park kutatószállása.

A lakóház mellett álló egykori istálló.

Izsák központja, a Kossuth tér 1991-ben kapott díszburkolatot és parkosítást.

2019 nyarától új arculattal fogadja a városlakókat és látogatókat a főtér.

A jobb oldali épület ad otthont a Táncsics Mihály Művelődési Háznak.

Az I. világháborús emlékművet 1924. augusztus 24-én avatták fel, Ditrói Siklódy Lőrinc szobrászművész alkotása.

2017-ben Borsos István kőfaragó mester munkája révén megújult külsőt kapott.

Az 1848-as emlékművet Kozma László építész tervei alapján állították 1948-ban ...

... a magyar forradalom és szabadságharc centenáriuma tiszteletére.

A II. világháború és a diktatúrák áldozatainak emlékművét 1989 decemberében állították ...

... a második világháború mellett a nyilas és kommunista diktatúrák áldozatainak tiszteletére.

Az '56-os kopjafa (Székely György fafaragó) avatására 1992. október 23-án került sor. A felújított téren már nem találtam.

A jelenlegi 1956-os emlékmű (Balanyi Károly grafikus és zománcművész) 2017-ben készült, mostani helyére 2019 szeptemberében került.

2001. szeptember 29-én a városi Ezüst Gólya Nyugdíjas Klub tagjai a jövőnek szóló üzenetet helyeztek el az emlékfalba, amit 2044-ben (a nyugdíjas klub 1994-ben alakult) bonthatnak ki.

Kun vitéz (Túri Török Tibor szobrász, avatás: 2019. szeptember 27.).

Felirata: "Emlékezetül adjuk mindennek, kiket illet, hogy Izsák város határában, még a XIX. század közepén, huszárruhába öltöztetett kunszobor állott, arccal Orgovány felé a kocsiút mellett, határjelként elválasztván a kun Csertán és az Illoncsuk nemzetségeket.
Emlékét felidéztetvén, a szobor hasonlatosságára e dombormű állíttatott."
 
'10 millió Fa' - az országos klímavédelmi faültetés kezdete és a főtér avatása alkalmából ültette Izsák 2019. szeptember 27-én.

A Kossuth térrel szemközt található Szabadság téri park felújítására 2010-ben került sor, ünnepélyes átadása szeptember 25-én történt.

A Bocskai-emlékkopjafát 2006. június 23-án állíttatta az Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Egyesülete a Bocskai István erdélyi fejedelem vezette győztes szabadságharc 400. évfordulója emlékére.

2002 nyarán épült a szökőkút.

Izsák 1995-ben létesített partnerkapcsolatot a bajorországi Strullendorf településsel.

Strullendorf lakói 2005. szeptember 24-én adományozták a városnak a Harangjátékot a testvérkapcsolat tízéves évfordulóján.

A tölgyet az Ezüst Gólya Nyugdíjas Klub 20 éves fennállásának évfordulójára ültette a Tegyünk Izsákért Egyesület 2014. március 29-én.

Az egykori Polgári Takarékpénztár Rt. épülete.

1942-ben Módos Ferenc tervei alapján készült el a mai Városháza magyaros kúriaszerű épülete Végh József kivitelezésében.

"A kereszt az atyai házra kifüggesztett lámpa, amely világít, hogy a tékozló fiai hazataláljanak." Felújítva 2018. Húsvét.

A Szent Mihály római katolikus templom 1801-09 között épült, végleges befejezésére 1815-ben került sor.

Inkább barokk, mint klasszicista plébániatemplomként írják le.

Legutóbbi külső és belső felújítására 2005-2008 között került sor.
 
A tornyot 1896-ban vihar döntötte le. A toronyórát 1897-ben kapta.

A rendezett templomkertben helyezték el ...

... 1952-ben az Uzovics-kastély parkjából a barokk Piéta szobrot, ami 1763-ban készült, felújítása 1942-ben történt.

A templom melletti keresztet 1852-ben Isten dicsőségére állította Jávorka Mihály és hitvese, Bukta Erzsébet.

Szent II. János Pál pápa szobrát 2019. április 7-én leplezték le.

A mellszobrot Lantos Györgyi és Máté István készítették.

Favágó társaság utcai cégére.

A Kecskeméti úton 1933-ban a katolikus hívek által állított kereszt Isten dicsőségére és a Megváltás 19. százados emlékére.
 
A református templom ...

... építése 1794-ben fejeződött be népi barokk stílusban.

40 méter magas tornya 1806-ban készült el.

2002-ben teljes külső felújításon esett át, 2010 óta ismét van toronyórája 1919 után.

A bejárat feletti Magyarországi Református Egyház egyszerűsített címere avatására 2016. december 24-én került sor. Tervezője Szűts Tamás szobrász, a bronzöntés Csikós János munkája.

A református lelkészlak 1822-ben épült, átépítésére 1929-ben került sor.

Falán tábla állít emléket Mátyási János református lelkésznek és fiának, a költő Mátyási Józsefnek (1765-1849).

A Lajtabánság emlékművet (Szűts Tamás szobrász) a református templomkertben avatták fel 2011. október 13-án az Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Egyesülete kezdeményezésére. A Rongyos Gárda 1921-es harcaiban több izsáki is részt vett, illetve tagjai közül 1945-ben többeket a Szovjetunióba deportálták. Felirata: "Isten iránti hálával és kegyelettel a Duna-Tisza köze hőseinek, akik Sopronért és az Őrvidékért harcoltak: Ágasegyháza, Ballószög, Bugac, Cegléd, Helvécia, Hetényegyháza, Izsák, Kecskemét, Kunszentmiklós, Lakitelek, Nagykőrös, Orgovány, Páhi, Szank, Szeged, Szentkirály, Szolnok, Városföld áldozatkész fiainak, a Székely Hadosztály katonáinak, az albán, bosnyák és horvát önkénteseknek, a vértanúk és hitvallók emlékének."
 
Az Angyal szőlővel (Márton Károly keramikus, 1997) című alkotásban is megjelenik, hogy Izsák a Sárfehér szőlő hazája. 1875 körül kezdték termeszteni ezt a fajtát az izsáki homokon, hivatalos neve 1999-től Arany sárfehér, 2006-tól hungarikum. Ez a szőlőfajta jelentette az alapját az Izsáki Állami Gazdaságban 1972-ben indult pezsgőgyártásnak (Pompadour, Claudius, Walton, Szent István).
 
A Góhér-kereszt az Orgoványi és Kiskőrösi utcák találkozásánál 1877-ben állíttatott.
 
19. századi sírkövek a Kiskőrösi utcai temetőben.
 
Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskolát már észak felé, a városközponton ismét áthaladva találjuk. Táncsics Mihály 1822-től 1824-ig tanított a katolikus iskolában és vezetett be egységes olvasókönyvet.
 
A Kossuth Lajos utcán is állítottak a katolikus hívek 1933-ban egy keresztet Isten dicsőségére és a Megváltás 19. százados emlékére. Felújítva 2006-ban.
 
2000-ben a szeszfőzde épületében Szeszipari és Helytörténeti Múzeum létesült.
 
A felső temetőnél Kovács Gyuláné tanítónő által Isten nagyobb dicsőségére, az ezredforduló emlékére 2000-ben állított kereszt.

Ez a kereszt már Kisizsákon található, az itteni katolikusok emeltették 1999-ben.

Az egykori Klebelsberg-iskola 1927-28-ban épült, felújítása 2015-ben történt, ...

... ahogy erről a falán elhelyezett tábla tudósít.

A kisizsáki Szent Kereszt feltalálása ökumenikus kápolna alapkövét  2000. szeptember 22-én tették le. A modern, oldaltornyos kápolna Farkas Gábor építész tervei alapján készült, avatására 2004. október 2-án került sor.

Falán a Magyarországi Református Egyház címere.

A kápolna megálmodója még az 1960-as években Marosi Izidor István (1916-2003) izsáki plébános (1956-1977 között szolgált Izsákon) volt. Domborművét Dinyés László festő, grafikus, szobrász készítette 2005-ben.

A kápolna előtti millenniumi kettős keresztet Font Sándor országgyűlési képviselő adományozta, felállítására 2001. szeptember 28-án került sor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése