2020/09/20

Tour de Dunaföldvár #16 Séta a földvári tornyokba

 

A Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár munkatársainak vezetésével a Kulturális Örökség Napja alkalmából tehettünk rendhagyó sétát néhány földvári toronyba.

Az első állomás az evangélikus templom volt, ...

 
... ami 1903 és 1904 között épült neogót stílusban, avatására 1904 novemberében került sor.
 
A kelet felé néző szentély a nyolcszög három oldalával záródik. Valamennyi ablak csúcsíves.
 
A falakat a torony sarkain is hosszúkás, vékony támpillérek kísérik.
 
A harangház fölött a toronyfalazat órapárkánnyal zárul, ...
 
... majd hatszögű gúlasisak fedi le a tornyot, melynek tetején toronygömb és kereszt magasodik. 
 
A toronymászás előtt éltünk a lehetőséggel, hogy a templombelsőt is szemügyre vegyük.

A bejárat melletti egyik ...

... és másik emléktábla.

Az egyhajós teremtemplom belseje.
 
A világosságot adó hatalmas ablakok.

A csúcsíves, fiókos dongaboltozatos rabitz-mennyezet.
 
Az oltárkép (Kegyes József, 1904) a Gecsemáné-kertben imára boruló Jézust ábrázolja.
 
A márványutánzatú fa szószék Takács Gyula dunaföldvári asztalos munkája 1904-ből.

A II. világháborúban tönkrement orgona helyettesítője a karzaton elhelyezett harmónium.

Templombelső a karzatról.

Úton a toronyba.

A harangot
Seltenhofer Frigyes öntötte 1903-ban Sopronban.
 
A toronyból a Duna felé néző ablakon nyílt lehetőség kitekinteni.
 
Az északi földvári Dunakanyar.

A teherkikötő (Cargill, Normbenz, Pannonia Bio).

Élet a Dunán és ipar Dunaújvárosban.

A Pentele híd kosárfül íve.

Tolóhajós áruszállító bárka hagyja el a Beszédes József hidat.

Az evangélikus templomból látható a következő (nem látogatható) torony, ...

... aminek gazdája, a Szent Kereszt feltalálása és Szent Ilona Belvárosi római katolikus plébániatemplom (Öregtemplom) a Templom-hegyen, az Árpád-kori bencés kolostor helyén áll. A barokk templom 1723-25 között épült Hölbling János budai építész tervei alapján.
 
A nyugati homlokzata elé kilépő tornya 1757-ben villámcsapás következtében ledőlt, ...
 
... 1763-ban helyreállították. 
 
A tornyok közé soroltam a Várkaput, ...

... amit Csepeli István népi iparművész, a népművészet mestere 1994-ben kézzel faragott ki.
 
A 2020-ra teljesen megújult Várkapu.
 
A túra második állomása a vártorony volt.

Az Öreg-torony, ...
 
... Csonka-torony, ...
 
... vagy Török-torony építéséről nincs pontos adat, ...
 
... legvalószínűbb, hogy a 16. század elején (1510 körül) már állhatott.
 
A 18. század elején a toronyhoz északnyugatról toldaléképületet emeltek, magtárnak és börtönnek használták, ...
 
... különös látnivalói a rabok által készített falfirkák.
 

Az 1858-as hatalmas tűzvész során leégett, de újjáépítették.
 
A torony műemléki helyreállítása 1975-ben történt, ...
 
... ekkor kapta a múzeumi funkciót.
 
Toronytető belülről.

Látkép ismét a Dunával, ...

... az imént látott, távolodó bárkával, ...

... Dunaújvárossal, ...

... Pentele híddal, ...

... Beszédes József híddal.


Kavicshalmok a solti parton.

Kálvária-domb.


A Burgundia löszmélyút ...

... és a Kokas-hegy.

A felülnézeti városképnek nem kedvezett a nyugati napfény.

A Barátok temploma tornya.

A rác templom tornya.

A református templom tornya.

Az Öregtemplom tornya.

Csak egy ugrás a következő, ...

... harmadik helyszín: a Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár.

Az 1900-as évek elejéről származó klasszicizáló stílusú épületbe 2019-es felújítását követően költözött a könyvtár, előtte polgári leányiskola, általános iskola és gyógypedagógiai tagozat működött benne.
 
A tetőre kiállni sajnos nem lehetett, ...

... csak a padláslétra tetejéről kikukucskálni ...

... a Kálvária-domb és a Kokas-hegy, ...

... illetve az Öregtemplom felé.

Két helyszín egy képen.

Ellenkező irányban egy másik - nem látogatható - torony.

A Barátok Szent Anna római katolikus plébániatemplomát a mezővárosban 1717 körül letelepedett ferencesek építették 1737-55 között barokk stílusban, ...
 
... jobb szélén emelt tornya 1786-ban készült el.
 
A séta során elhaladtunk a Polgármesteri Hivatal mellett is.
Az 1820-ban épült késő barokk Városházát 1904-ben építették át Czipauer János tervei alapján, majd 1998-ban felújították. Az oromzati városcímer mögött bújik meg az óratorony.
 
A negyedik állomás a rác templom volt.

A Szentlélek eljövetele görögkeleti templom a környéken 1718 után letelepült görög kereskedőknek köszönhette felépültét, a helyiek mégis rác vagy szerb templomként ismerik. A templom 1787-ben épült klasszicizáló késő barokk stílusban, ...

... tornya 1828-ból való.
 
A templomot belülről is megtekinthettük.

A hajó csehsüveg boltozatos, ...

... a szentély fiókos félkupolás.
 
A gazdag copf berendezés a 18. század végéről való.
 
Az ikonosztázion képeit 1801-ben Pavel Djurkovič készítette.
 
A torony alatti csehsüveg boltozatos karzat.
 
Templombelső a karzatról.

Kihívás volt feljutni a harang nélküli toronyba.

Résnyi kilátás a Városháza óratornyára.

A meglepetés helyszín nyújtotta a legteljesebb kilátást, ...

... amiért meg is kellett küzdeni.

A malom.

A város a lemenő nap fényében.

A Kálvária-domb, avagy a magyar Mount Lee.

Az Alsó-Öreg-hegy.

A hét torony egy képen.

A Városháza óratornya, az Öreg-torony és a Barátok temploma.

A rác templom és az Öreg-templom tornyai.

A református és az evangélikus templom tornyai.

Mivel két tornyot nem érintett az útvonal, a túra után sétáltam még.

Az 1863-ban épült (építész Koczka Nándor, kivitelező Scheier Mátyás) református templomot a 19. század végén neoromán stílusban átalakították.
 
Tornya a nyugati homlokzatán magasodik. 
 
A Kossuth tér északi végében a Rókus-pincék között áll a Szent Rókus-kápolna. Az 1738-as pestisjárvány után, 1742-ben az életben maradt földváriak emelték fogadalomból Szent Rókus, Sebestyén és Rozália tiszteletére.
  
A barokk stílusú kápolnát 1790-ben, majd 1814-ben felújították, kisebb mértékben átépítették.
 
Köszönet a szervezőknek az izgalmas és érdekes programért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése