2018/07/29

Tour de Fülöpszállás #1

Fülöpszállás nevezetességeit kerékpárháton tekintettem meg, ...

... miután átkeltem a Duna-völgyi-főcsatornán.

Az egyik legősibb kiskun település pajzs alakú (a fényképen megfakult) címerében szablyát tartó vitéz, felette arany színű korona látható.

A Kiskunság térre érkezve körben mutatom be a látnivalókat.

A Morgó Vendéglő falán emléktábla őrzi Petőfi Sándor nevét, mert édesapja, Petrovics István mint fogadós bérelte az épületet 1833-tól 1836-ig.

A világháborús emlékmű és a református templom.

Az I. világháborús emlékművet 1924-ben állították. Kallós Ede alkotását 1998-ban restaurálta Fellegi Tamás. Árpád fejedelem szobrát bronzból öntötték újra.

A II. világháborúban elesettek nevét is emlékmű őrzi.

A református templom 1750-ben épült vályogból az 1717-ben emelt fatemplom helyén.

1761-ben elkészült a kőtorony, amihez a copf stílusú kőtemplomot 1797-ben szentelték fel.

 A torony építésének emlékére (1761).

A tornyot 1812-ben megemelték, ...

... erről is emléktábla tanúskodik.

1914-ben átépítették a templom bejáratait, ...

... ahogy az a záróköveken olvasható.

A református templom közelében, a Petőfi Sándor utcában áll Szőnyi Gyula költő emlékháza, ...

... udvarán helyezték el az I. világháborús emlékmű eredeti Árpád szobrát.

A római katolikus Szent Fülöp templom a Herpai Vilmos utcában.

 A templom 1933-ban épült, majd 2005-ben teljesen új arculatot ...

... és huszártornyot kapott.

Petőfi szobra (Lantos Györgyi, 2014) a parkban - ha valaki nem tudná, világhírű magyar költő.

A Trianon-emlékműről nem találtam információt, kár a legalább három elvésésért rajta.

Az 1956-os emlékművet 2006-ban állították.

Herpai Vilmos adományából épült meg 1910-ben az új községháza ...

... impozáns téglaépülete.

A község címere az ajtó felett.

Millenniumi emlékkereszt, amivel a tér körüli nézelődést befejeztem.

Különleges a Mártírok útján található református sírkert ...

... a kopjafás temetkezésről.






Szép sírköveket találni, ...

... orosz hadifogolynak is.

A zsidó temető ...

... sírkövei ...

... és a mártírok emlékműve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése