2018/05/16

Tour de Kiskunság #3 Kolon-tavi orchideák tanösvény

A Kolon-tavi orchideák tanösvény ...

... Páhiból indul. A község címerében szőlőtőke, korabeli szélmalom és az egykori falu Kolon-tóba süllyedt harangja látható.

Parkolni a Vasút utcában a polgármesteri hivatallal és művelődési házzal szembeni park mellett érdemes.

Bemelegítésként tettem egy sétát a községben.

Világháborús emlékmű 1992-ből.

A partnertelepülés, Simmern által ajándékozott bükk.

Millenniumi kettős kereszt.

Feszület 1997-ből.

Szökőkút ...

... és régi kút a kellemes parkban.

Szűz Mária Szent neve római katolikus templom. Az 1892-ben épült templomot 1937-38 között lebontották, helyette egy kápolnát építettek, amit kibővítettek, és 1995-ben toronnyal láttak el.

Balogh József és Kalapács Julianna adománya Isten dicsőségére.

A templom névadója.

Az 1912-ben épült evangélikus templom.

1920-as években állított kereszt, felújítva 2017-ben.

A tanösvény indító tábláit a parkkal szemben, a gólyafészek alatt találjuk. Informálódhatunk Páhi történetéről, a Kolon-tóról és a nyolc kilométer hosszú, nyolc állomásos tanösvényről, ami a területen előforduló 22 orchideafajból 12 megtekintését ígéri az út során (persze, nem együtt virágoznak).

A Mátyás király utca elején gólya is lakik a fészekben.

A Jókai Mór utcát elhagyva ízelítőt kapunk a homokvilágból.

Még nem orchideák, ...

... de máris megérkezünk a védett területre jellemző ...

... lápréthez.

Az első védett növényt a villanypásztor mögül kaptam lencsevégre: fátyolos nőszirom (Iris spuria).

Nem kellett sokat várni az első orchideára sem: ...

... mocsári kosbor (Orchis palustris), ...

... aminek nemrég kezdődött a virágzása (másik nevén mocsári sisakoskosbor - Anacamptis palustris).

A rét túloldalára érve ...

... találjuk az első állomást: témája a Pecznyik-erdő, ami láprétekkel körülvett kőrises láperdő. Az erdőn kívül két kosborfajt mutat be a tábla, a már látott mocsári kosbort és a ...

... már a virágzás csúcspontján túllépett ...

... vitézkosbort (Orchis militaris).

Nem elhanyagolandó szempont, hogy látjuk is azt, amit a tábla bemutat.

Arra számítani kell, hogy vizes élőhely lévén rengeteg a szúnyog.

Rögtön ki is léptem a napsütötte rétre, ...

... ahol hússzínű ujjaskosborok (Dactylorhiza incarnata) nyíltak.

A másik dolog, amire számítani kell, hogy a tanösvénynek nincs jelzése, így csak a táblákon elhelyezett térképre hagyatkozhatunk.

A Páhi-réteken ...

... még elcsíptem a virágzását az általam oly jól ismert pókbangónak (Ophrys sphegodes).

Ezzel ő lett a nap negyedik, egyben utolsó orchideája.

Boglárkáktól és kutyatejektől sárgálló és zsályáktól kéklő ...

... rétek mindenhol.

A második állomás a nedves rétek kezelését helyezi előtérbe, bemutatja a már látott hússzínű ujjaskosbort, ...

... illetve a szúnyoglábú bibircsvirágot, amire nem bukkantam rá.

Helyette a szintén védett ...

... szibériai nőszirmot (Iris sibirica) fotóztam.

Megint egy nemszeretem szakasz következett ...

... a harmadik állomásig, ami ...

... az orchideák jellemzőiről szól és két nőszőfűfajról, de azok majd később virágoznak.

A cserjesor másik oldalán elhelyezett negyedik állomás ...

... tovább sorolja a fellelhető kosborféléket.

Látótávolságban az ötödik állomás, ami további fajok mellett az orchideaállomány megőrzésének nehézségeit emeli ki.

 Szép példány vitézkosbor.

Innen viszont megváltozott a tanösvény képe, nagyon nehézzé vált a derékig érő fűben a haladás, ...

... és a hatodik állomás megközelítése, ami elsősorban a láprétek különleges lepkéiről szól.

A térképen jelölt pihenőhelyet sem tudtam azonosítani, ...

... sőt, az ösvényt is elveszítettem.

Legalább láttam fekete gólyát (Ciconia nigra), ...

... sőt, láperdőt is belülről.

Így visszamentem az utolsó ismert ponthoz és a rövidebb füvű réten át próbálkoztam.

Bókoló bogáncs (Carduus nutans).

Végül a Közös-erdő szélén megpillantottam a következő táblát, ...

... a hetedik állomásét, ami a fokozottan védett erdő értékeit mutatja be.

Ismét láttam vitézkosbort ...

... és fátyolos nőszirmot.

Tökéletes kecsesség.

És az is, ahogy megőrződött a természetes vegetáció.

Tavacska.

 A védett terület határához érve helyezték el a nyolcadik, utolsó állomást, ...

... aminek lábánál (erről példát vehetnének a geológiai tanösvények) kézzel foghatóan hevert a réti mészkő.

Poloskaszagú kosbort nem sikerült találni, arra várnom kellett négy napot.

A Páhi(XVII.)-csatorna mentén vezetett tovább az út.

A Pecznyik-erdő.

 Mielőtt visszaértem volna Páhiba, ...

... képet kaphattam a környék ...

... gazdálkodásáról is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése