Kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora)
Felálló szárú, közepes termetű egyéves növény. A
nebáncsvirágfélék családjának hazánkban csak egy őshonos faja van: az erdei
nebáncsvirág. A kisvirágú nebáncsvirág Közép-Ázsiában őshonos, de Európa szinte
minden országában megtalálható, behurcolt (adventív) növény, botanikus
kertekből, parkokból, temetőkből vadult ki és honosodott meg. Magyarországon az
1890-es évekből származik első leírása.
A levelek tojásdadok, hegyes csúcsúak,
lekerekített vagy ék vállúak, fűrészes szélűek, az alapnál épek.
A virágok fürtben nyílnak, a végálló fürt 4-15
virágú.
A halványsárga szirmok összehajlók, ...
... a rövid sarkantyú egyenes, a virágok 1 cm
hosszúak.
Májustól szeptemberig virágzik.
Gyors terjedését segíti, hogy érett toktermése a
legkisebb érintésre is szétrobban (nebáncsvirág, nenyúljhozzám), és a benne
levő rugószerű rész messzire lövi a magokat.
Az árnyas, üde lomberdőkben, liget- és ártéri
erdőkben a kisvirágú nebáncsvirág fél-egy méteres magasságú összefüggő
szőnyeget is alkothat.
A nebáncsvirágos erdőkben szemlátomást
megváltozik az élővilág. A többszintes levélzet erősen megnöveli a
párologtatást, a talaj felső szintjében levő víz így hamarabb elfogy.
Árnyalásával gátolja a fényigényes fajok csírázását, vagy éppen a kora tavaszi
őshonos fajok termésérlelését. A kisvirágú nebáncsvirág jó példa arra, hogy a
tájidegen fajok mennyire képesek megváltoztatni az őshonos ökoszisztémát.
Fontos tanulság, hogy ne ültessünk akármit a kertekbe, parkokba; az
erdőkbe pedig végképp ne telepítsünk kerti dísznövényeket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése